Első nap a sztrádán

(Rozi) Hétfőn bő 10 órás utazás után (ami a googlemap szerint 4-5 óra alatt tehető meg), épségben felértünk a dél-ausztriai Eisenkappel falu fölötti hegyekben élő Longo Mai közösséghez: 7 ember, juhok, méhek. Vendégszeretőek ezek a longo mai-osok, életük delén járó osztrákok és egy francia fickó... Ittlétünk alatt próbáljuk feltámasztani hamvaiból némettudásunkat és kicsit görcsösen vadásszuk az érthető szavakat.

 

dél-ausztriai fenyvesek

ugye milyen szuper az új baba-hordó :)

Ej-zen-kappel

ebéd Szlovéniában

Pajtásaink rossz időben: vidám néger ápolócsaj, Egon a pólyás, buvárzsaru, leszolizott svéd tűzoltó, parókás balerina, klu klux klán baba

és további partizánjaink: a démonszamár, a bárgyú marslakó, zsiráfpajti, a meleg kiskakas, kuktatörp

Az utazás első szakasza felért egy beavatással, meglehetősen fárasztó volt. Miután sikeresen visszaszereztük az elhagyott irataimat az Alleeban, kb délben indultunk el. 100 km-ig jutottunk, mire mindkettőnkőn elemi erővel kezdett kitörni az elmúlt napok fáradtsága, eddigre Zoé végre elaludt, mi meg erősen lehervadtunk...  megálltunk lazítani, erre Zoé felébredt, így muszáj volt fel-alá sétálni vele egy keveset. Innen én vezettem a hatarig. Mivel azt hittük, Horváto.ban olcsóbb a benzin (téves info), ezért húztuk a tankolást. Az utolsó csepppeket égette a motor, mire találtunk odaát egy kutat. Közben újabb megálló, egy megkésett ebéd, amit egy óra játszóterezés követett. Mire mindezt teljesítettük, már jó 5 óra lett, és még az út felét se tettük meg talán. Este fél 8 körül tartottunk egy újabb pihenőt Szlovéniában, vacsi, aztán bementünk egy Lidlibe, ahol kicsit megutaztattuk egy bevásárlókocsiban Zoét, ez volt szerintem számára a nap fénypontja. Fél 9: be a buszba, már ránk sötétedett, így kellett megtennünk az utolsó 100 km-t, kanyargós hegyi úton, és hogy teljes legyen az élmény, elkezdett zuhogni az eső is. Zoé addigra szerencsére elaludt. A víz miatt rengeteg béka próbált átkelni az úttesten, közöttük szlalomoztunk, kűzdve a leragadó szemhéjainkkal, újult erővel kitört rajtunk a kialvatlanság, de GPS nelkül is meglepően ügyesen, eltévedes nélkül megtaláltuk Eisenkappelt. Az utolsó, apró stressz még persze hátravolt - Ádám 4 éve járt itt, ez alapján próbálta este, sötétben, zuhogó esőben kitalálni, hogy merre kell a faluból felkanyarodni a hegyekbe. Közben eltűnt az indexünk, majd a reflektorunk is, én a sírás és üvöltés hatarára érkeztem (kb 11 órakor, még hozzá kell számolni netto másfél óra éneklést, és egy óra bábozást-rajzolást az utazás fáradalmaihoz). Na aztán rájöttünk, hogy a lámpáknak semmi baja, majd megkérdeztünk pár helyit es sikeresen felkanyarogtunk a Longo Mai farmocskára. Nagyon kellemes szobát, meleg dunyhákat es maradék pizzát kaptunk :) Zoénak pedig több napja volt rá, hogy pótolja az elmaradt mászkálást, három emelet között tudott lepcsőzni :) Mi viszont még küzdünk picit a kétségünkkel, hogy jó-e egy ekkora gyereknek ilyen nagy útra indulni.